Országos "bemutatkozó turnéra" indul a Széchenyi-kártya. A rendezvény keretein belül a kibővítette lehetőségekről - az augusztustól már igényelhető Széchenyi-forgóeszközhitelről, a szeptembertől felvehető Széchenyi beruházási hitelről és a jövő év elej
Jól tartják magukat a takarékok - közzétették az első féléves adatokat
2010-08-30
Nem alakult túl jól a bankszféra helyzete hazánkban az idei első félévben az előző év azonos időszakához képest - a takarékok azonban változatlanul jól tartják magukat.
Lakástakarékosság - igazolni kell a lakáscélú felhasználást
2010-08-27
A Magyar Közlöny a napokban tette közzé: ha a lakás-előtakarékoskodó vagy a kedvezményezett felvette az állami támogatást, és nem tudja igazolni meghatározott időn belül a támogatással növelt betétösszeg lakáscélú felhasználását, illetve az utólagos el
Kamatdöntő ülést tartott a Monetáris Tanács - maradt az 5,25 százalék
2010-08-23
Kamatdöntő ülést tartott ma a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Az elemzők várakozásainak megfelelően nem változtattak a jegybanki alapkamaton, továbbra is az 5,25 százalék marad érvényben. A Reuters által megkérdezett szakértők mindegyike erre a
Elégedettebbek a banki ügyfelek az idén, mint tavaly
2010-08-18
Öt ponttal, 77-ről 82-re nőtt a bankkapcsolattal rendelkező felnőtt magyar lakosság elégedettsége a bankokkal, a banki szolgáltatásokkal kapcsolatban 2009. és 2010. első féléve között.
Gazdahitel-Gazdakártya: szeptembertől akár 3 év is lehet a futamidő
2010-08-13
Fél év alatt 12 százalékkal bővült a Rum és Vidéke Takarékszövetkezetnél is forgalmazott Gazdahitel-Gazdakártyát igénylő agrárvállalkozók köre: 2010. június 30-án 1855 ügyfél számára immár több mint 10,5 milliárd forintnyi kedvező kamatozású hitelállom
Lezárult az alapkamat-csökkentési ciklus Magyarországon, a forint árfolyama éves szinten a korábban gondoltnál gyengébb lesz, egy euróért éves átlagban várhatóan 277 forintot kell adni.
Növekedett júniusban a hitelfelvétel, főleg forintban igényelnek kölcsönt
2010-08-09
Júniusban több hitelt vettek fel forintban a háztartások, mint amennyit törlesztettek, azaz nettó hitelfelvevők voltak, míg devizában többet törlesztettek, mint amennyit felvettek, azaz nettó törlesztők voltak.
A takarékok részesedése meghaladja a 15 százalékot a lakossági forinthitelezésben
2010-08-06
A takarékszövetkezeteknél a bankokhoz képest a gazdasági válság hatására jelentősebb egyszeri romlás nem következett be, mert a 2009-es eredmény többé-kevésbé belesimul a hosszabb távon is mérséklődő trendbe.
A takarékszövetkezetek számára még elviselhető a bankadó terhe
2010-07-28
Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) előzetes számításai szerint az OTSZ-be tömörült takarékok együttesen mintegy 2 milliárd forint bankadót fizetnek majd, amely - az eredeti hat milliárd forinthoz képest - a szektor működését, üzletpolitik
Közleményt adott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a jegybanktörvény módosításával kapcsolatban. Eszerint egyetértenek az Európai Központi Bank álláspontjával, vagyis azzal, hogy az MNB-törvény módosítása sérti a magyar jegybank függetlenség
Bankadó: valamilyen kedvezményt kapnak a takarékok
2010-07-23
Most már biztosan lesz bankadó, az Országgyűlés elfogadta a pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló törvényjavaslatot is.
Próbavásárlás - javult a pénzintézetek tájékoztatási gyakorlata
Ügyfélnek kiadva magukat ellenőriztek több hazai pénzintézetet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) munkatársai. Különösen azt vizsgálták, hogy betartják-e a Magatartási Kódexben vállaltakat.
Összességében elégedett volt a PSZÁF, megállapították, hogy az intézmények tájékoztatási gyakorlata javult. Volt ugyan, aki nem megefelelően tájékoztatta az ügyfelet a kockázatokról, többnyire azonban helyesen jártak el az ügyintézők. A felügyelet szerint a kódexnek köszönhetően az ügyfelek számára összehasonlíthatóbbá váltak a pénzügyi termékek, az ügyintézők részletesebben ismertetik az egyes konstrukciókat. A PSZÁF a próbavásárlások eszközét a jövőben is folyamatosan alkalmazza majd.
A Magatartási Kódexben foglaltakat a Rum és Vidéke Takarékszövetkezet is vállalta, ennek részletei kapcsolódó cikkünkben olvashatóak.